31.rész*Makacs, de boldog

- Biztos, hogy jó ez a kiruccanás?

- Szeretnék csak veletek lenni pár napot. Ez annyira nagy baj lenne? – mosolyog rám, ahogyan a csomagtartóba helyezi a táskát. – Csak annyi a vágyam, hogy pár napig felejtsük el, mi is történt, és tudom, hogy még haragszol rám, és fel vagy dúlva, de tényleg, csak veletek akarom tölteni ezt a következő pár napot.

- Nem, nem baj – csatolom be Rosiet, aki még laposakat pislog a reggeli órákban. – Csak gondoltam, hogy mielőbb rendbe teszünk itthon mindent..

- Sel, én csak felvetettem ezt pár nappal ezelőtt, de azt mondtad, hogy rendben. Történt valami? – fogja meg a kezemet, amint a kislányunk melletti ajtót becsukom.

- Nem, valójában semmi.

- Maradjunk akkor, tényleg nem szeretném, hogy rosszul érezd magad.

- Rendben lesz minden, csak induljunk – suttogom, egy kis mosolyra húzom a számat és beülök mellé előre.

Harry lecsapja a csomagtartót, aztán beszáll. Hátra pillant még Rosire, aki a maciját ölelve már vissza is merült az álmaiban. Még nincs annyira korán, de tegnap éjjel a viharnak köszönhetően nem sokat aludt. Harry erre tekintettel a rádiót sem kapcsolja be, aminek nagyon örülök.

- Tegnap keresett édesanyád a pékségben – töri meg a csendet Harry.

- Mit akart? – fordulok felé kíváncsian. – Megmondtam neki, hogy nem igazán vagyok rájuk kíváncsi.

- Édesem, megértelek, de ők a szüleid. Belegondoltál abba, hogy esetleg lehetnénk mi ők, és a te helyedben Rosie lenne? Hogy viselnéd, ha a lányunk nem akarna látni?

- Erre egyszerű a válasz. Soha nem hazudnék neki!

- Igen, tudom, hogy te ezt soha nem tennéd – sóhajt fel.

- Mit mondtál neki?

- Hogy beszélek veled, és ne jöjjön a házunkhoz, mert nem szeretném, ha megint összetörne. Elmondtam, hogy elutazunk a hétvégére, és, hogy majd megmondom neked, hogy keresett.

- Oké, akkor teljesítetted az ígéretedet, elmondtad.

- Kicsim – csúsztatja a kezét a combomra. – Nem akarom, hogy feszült legyél, és, hogy bárkire is haragudj. Olyan jól kijössz a szüleimmel, a sajátjaidat pedig amennyire tudod, kerülöd. Ez így nem helyes.

- Nem érdekel – rázom makacs módon a fejemet. – Mindig is ellenezték, hogy veled legyek, bár most már sejtem, hogy Andrew miért is utál téged ennyire. Tudnak a félrelépésedről?

- Nem léptem félre – kapja rám a tekintetét, majd vissza is néz az útra.

- Mellékes, mert a baleset azaz eset miatt történt.

- Igen, erről tudnak. A kórházban, amíg te altatás alatt voltál, apád nekem is esett. Elmondta, hogy ennyire egy szar ember vagyok, és se téged, se pedig Rosiet nem érdemlem meg. Igaza van, és ezen igyekszek minden erőmmel javítani. Szeretném, ha a legjobb lennék a számodra, és a kislányunk számára is.

- Drew nem is találkozott Rosivel – szalad ráncba a homlokom.

- Valóban messze áll a tökéletes nagypapa szereptől, de látta a baleset előtt. Azután, amikor veled elmentem valamerre, édesanyád vigyázott rá. Mióta eljöttél tőlük, igaz, hogy még ő sem látta, bár tegnap ezt is a szememre vetette, hogy elszakítottalak benneteket tőlük. Én ezt nem akarom, Sel – szorítja meg kissé a kezemet és lefékez a lámpánál. – Szeretném, ha adnál nekik egy esélyt, vagy legalább Rosiet átvihetném hozzájuk néha, hogy ők is a kislányunk részesei legyenek.

- Undorítónak tartod a viselkedésemet?

- Egy szóval se mondtam ilyet – indul tovább. – A te lányod is, a te életed, a te döntéseid, én csak próbálok valami kompromisszumot keresni a dologban.

- Átgondolom, rendben?

- Rendben – mosolyog rám biztatóan.

- Most elmondod, hogy hova is megyünk?

- Londonban töltjük a hétvégét. Rosieval még nem voltunk ott, és amikor terhes voltál, megígértetted velem, hogy elmegyünk és mindenféle programon részt veszünk. Akváriumba, állatkertbe és hasonló helyekre megyünk.

- Biztosan élvezni fogja – pillantok hátra a halkan szuszogó kislányra.

- Remélem – nevet fel Harry, és az ajkaihoz emeli a tenyeremet és belecsókol.

Pár óra autóút után meg is érkezünk London városába. Az út felénél nagyjából, felébredt Rosie, Harry pedig kihasználva a benzinkút nyújtotta lehetőséget, félrehúzódott és leparkolt. Magamhoz vettem Rosiet, aki a plüsst egy pillanatra sem engedte el. Bementünk az üzlethelyiségbe, ahol pár dolgot levettünk a polcról. Rosie egy epres ízesítésű nyalóka felé nyúlt, mire én megelőztem és levettem. Harrynek is felcsillantak a szemei az édesség láttán, és pár darabot, több ízben magához is vett. Amint visszaértünk a kocsiba, hátra ültem a kislányunk mellé, aki már a epres csodát nyújtotta felém, hogy bontsam ki. Harry is egyet a szájába vett, a többit pedig felém nyújtotta, de én nem éltem a lehetőséggel. Olyan érzés vett az uralma alá, mintha két gyerekem lenne.

Rosie az ablaküvegen pihenő kézzel pislog nagyokat a város forgatagát szemlélve. A nyalókájából még mindig van egy kevés, melyet a másik kezében szorongat.

- Az mi? – pillant rám, míg a kis ujja már teljesen elfehéredik, ahogyan a hűvös üvegnek nyomja.

- Óriáskerék – felelem.

- És arra is fel fogunk ám ülni! – jelenti ki Harry, ahogyan felhajt a hídra, hogy London másik felére érhessünk. – Onnan mindent látni fogunk bébi.

- Mindent? – kérdez vissza Rosie kissé döbbent arccal.

- A várost, igen.

Elhaladunk a hatalmas tér mellett, aztán Harry a Hyde Park felé veszi az irányt. A forgalmas belvároson nehezen jutunk át, de Rosie nem nyűgös, ami nem nehezíti meg még jobban a helyzetet. Mindent megfigyel, és kérdésekkel bombáz bennünket, mi pedig igyekszünk a legjobb választ adni, természetesen a korának köszönhetően.

A hatalmas parkhoz érve már csendesedik a forgalom, és hálát mondok magamban, amiért valóban haladni tudunk. A park egyik bejáratánál, amely egyenesen Diana házához vezet – ezt az információt Harrytől kaptam még korábban, ahogyan azt is, mi már kettesben Rosie érkezése előtt voltunk itt –, van egy hotel, melynek a parkolójába be is áll Harry.

- Megérkeztünk.

Rosie a kezemet fogva sétál mellettünk, ahogyan a szőnyeggel ellepett recepcióhoz érünk. Harry kezd el beszélni a recepciós pult mögött álló hölggyel, aki pár iratot kér tőle. Amint minden megvan, a londiner elveszi a csomagjainkat, majd a lifthez kísér bennünket, és a megfelelő emelet számát meg is nyomja a kis panelon. Rosie felnyújtózkodik az édesapja felé, aki azonnal a karjaiba is zárja a kicsit. A maci még mindig a kezében van, és megmosolyogtat, ahogyan Harryhez bújik, míg meg nem érkezünk a megfelelő emeletre.

- Ez a szobájuk – tárja ki az ajtót a srác, és előre enged minket, majd a csomagjainkat pakolja le a bőröndtartókra. – Ha bármi kérdésük van, az ágy mellett lévő telefonon tudják hívni a recepciót, a konyhát vagy egyéb helyiségeket. Mindent a kis füzetben megtalálnak.

- Köszönjük – nyom egy kis pénzt a srác kezébe Harry, aki megköszöni, és becsukja maga után az ajtót.

- Tetszik, hercegnőm? – guggol le a kislányunk elé, aki bólogat. – Neked is? – néz rám.

- Igen, csodálatos ez a hely.

- Megnézzük a szobádat? - emeli fel Rosiet Harry.

- Igen!

- Rendben – nevetve viszi az egyik ajtó felé, majd fel is tárja. – Ez nem az – lép a másikhoz, és az már a jó ajtó lesz.

Pár ilyen szoba található a hotelben, amiben kisgyermekes családok is kényelmesen elférnek. A mi nagy hálónk, a nappali, és a kisebb gyerekszoba mellett még egy hatalmas fürdő is helyet kapott. Nem kimondottan lány szoba, de gyerekek részére berendezett. Kis színes, műanyag asztal, székekkel. Ceruzák, színezők, mesekönyvek.

- Tetszik, bébi?

- Igen – teszi le a macit az ágyára.

Beljebb lépek, és azt a táskát, amelyben Rosie ruhái, és a játékai vannak, a kisebb kanapé elé helyezem, amely a vele szemben levő televízió felé néz. Harryre pillantok, aki szorosan megöleli a kislányunkat, aztán egy puszit nyom az arcára, és rám vezeti a smaragd szemeit, melyekben a szerelem, boldogság és a kiegyensúlyozottság csillan meg.