12.rész*Kedvesség és türelem

Mind a ketten nagy készülődésben vagyunk. Harry még mindig igen bőszen titkolja, hogy hova is megyünk, ám a női kíváncsiság nagyon is bennem él, így többször is rákérdezem, még ha választ nem is kapok tőle. Véleménye szerint nagyon is kíváncsi vagyok, és a szíve szerint elmondaná, de nem szeretné, ha kicsit is tiltakoznék. Rábólintok, és a fürdőszobába vonulok, ahol is készülődni kezdek. Gyors hajmosás és zuhany után, enyhe füstös sminket viszek fel az arcomra, a hajamat finom hullámokba csavarom aztán késznek nyilvánítva magam sietek vissza a hálóba, ahol Harry már fürkésző tekintete vár rám. 

- Valami csinos ruhát vegyél fel, kérlek - vigyorog le rám, én pedig csak bólintok, ahogyan a csomagomhoz lépek. - Gyors lezuhanyozom én is - lép el mellettem, de a kezemen végigsimít és csak azután tűnik el a fürdőszobának fa ajtaja mögött.

A táskámban nézelődve akadok rá egy fekete ruhára, amely azonnal a szívembe lopta magát, amikor a szekrényemből kiemeltem még a bepakolás során. Magamhoz veszem a számomra igen lenge darabot, ám mielőtt valóban fel is venném, meggyőződöm arról, hogy Harry a zuhany alatt áztatja magát. 

A ruha tökéletesen passzol, kellően mutatja meg a lábaimat, és a finom dekoltázs is csak éppen hogy megmutatja magát. Egy fekete cipőt veszek fel hozzá, és a parfümömből is pár fújással is még megengedek magamnak, aztán már a kabátomat veszem fel, hogy a ruhám, a leleplezéséig titokban maradjon. 

- Most vagy csak egy apró fehérnemű van rajtad... - kezd bele, ahogyan visszatért a helyiségbe Harry.

- Ne is reménykedj - nevetek fel. - Inkább készülj! Kíváncsi vagyok, bár ilyen későn kétlem, hogy olyan sok helyre eltudnánk menni.

- Ne gondolkozz, csak megárt - kacsint rám, miközben az ingének alsóbb gombjait fogja egybe. 

Nem szólok semmit, pedig jó pár megjegyzésem lenne a kis gonosz piszkálgatásával kapcsolatban, még is szó nélkül hagyom. Kézen fog, s kivezet a szobánkból, az épületből, és egy taxit int le. A sofőrrel francia nyelven kommunikál, melynek köszönhetően a szavai a fülembe kúsznak, a tekintetem pedig az ajkaira szegeződik, amellyel megformázza a francia szavakat.
- Merre jársz, szépségem? - fogja meg a kezem, és az ujjainkat is egybefonja.
- Csak elbambultam - mosolygom rá. - Beszéltél Rosieval?
- Igen, amíg a fürdőben voltam, beszéltem vele. Már amennyire vele lehetséges - nevet fel.
- Kivel van most?
- Édesanyámmal.
- Még soha nem beszéltél a családodról - halkan beszélek, így a beszélgetésünk igen bizalmasra is fordul.
- Igen, tudom, és most sem szeretnék, ha nem baj - sóhajt fel, de egy gyengéd mosollyal megajándékoz, amely elveszi az élét az elutasításának.
- Persze, bocsánat - pillantok ki az ablakon, hogy megnézzem merre is tartunk. Elfogadom, hogy nem szeretne a családjáról beszélni, még is a hidegsége fáj.
- Ígérem, hogy mesélni fogok, de ne rontsuk el ezt az estét, rendben ? - fordítja vissza a arcomat az államnál fogva maga felé. Közelebb hajol, a tekintetünk egybekapcsolódok, és várom a csodás találkozást, de nem adja meg ezt az örömöt, mindössze magához von, és a hajamba csókol.
- Mindjárt megérkezünk - szorítja meg finoman a kezemet. - Ne aludj el - mellkasa megrázkódik a nevetéstől kissé.
- Igyekszem - pillantok fel rá.
Az arcunk pár centire van egymástól, s a tekintete is feladva, az ajkaimra pillant, aztán mélyen beszívja a levegőt, felnéz.
- Itt is vagyunk - húzódik el, hogy a tárcáját megszerezze.
Egy szórakozóhely bejárata előtt állunk, amelyen hamar át is jutunk. Forró levegő érinti meg a bőrömet, a szemeim pedig elkerekednek, ahogyan körbepillantva hevesen táncoló párokat pillantok meg. Nagyot nyelek, de Harry a derekamra simítja a kezét, és könnyedén tovább terelget, mígnem a ruhatárhoz nem érünk, ahol a kabátjainkat le is adjuk. Ahogyan megszabadulok a védelmet nyújtó meleg anyagtól, táskámat visszahelyezem a vállamra, aztán felpillantok. Arcomat pír önti el, míg Harry szemei végigjárják a testemet.
- Basszus - szisszen fel, s közelebb von magához. - Honnan vannak ilyen ruháid? Bassza meg...
- Hé, fogd vissza magad - nevetek fel jókedvűen. - Ez csak egy selyem anyag, nem nagy dolog.
- Őrjítően szexi vagy - mormolja teljesen hozzám simulva.
- Nem kell túlzásokba esni.
- Igyunk valamit, mit szólsz hozzá?
Végre témát vált, amiért én nagyon is hálás vagyok. Bólintok, beleegyezésképpen, s hagyom, hogy kézen fogva vezessen előre a pulthoz. A tömegen keresztül vezet az utunk. Véletlenül, akaratlanul is nekimegyek olykor pár embernek, akiktől elnézést kérek, de ők rám sem hederítve olvadnak továbbra is egybe. A bárrészhez érve, Harry maga elé húz, szinte védelmezően megállva mögöttem, s a fülemhez hajol.
- Mit szeretnél inni?
- Valami könnyedet, ami nem száll azonnal a fejembe - felelem a vállam fölött rápillantva.
- Édes pezsgő? Az régen is nagy kedvenced volt.
- Akkor legyen az.
Közelebb hajol, és leadja a rendelést. A srác ki is pont egy hideg pezsgőt, és megtölti a poharamat, míg Harry egy pohár whiskyt kapok, kellő mennyiségű jéggel a pohár alján.
- Egészségedre - koccintja össze a poharainkat, és a jégkockák megmozdulnak a pohár mélyén.
Belekortyolok a hűs italba, és valóban elnyeri a tetszésemet. Harry is felhajtja a saját italát, aztán a pultra teszi a már üres poharát. Én még a felénél se járok, de ő újra rendel, ám nem alkoholt, mindössze egy üveg szénsavas vizet.
- Ritka alkalmakkor iszom, inkább a víz, ami mellett maradok - indokolja meg.
Mosolygom, aztán megiszom az italomat én is, és leteszem a poharat.
- Szeretnél táncolni esetleg?
- Nem, nem igazán - húzom el a számat, Harry pedig bólint, és egy bárszéken foglal helyet. A lábai közé húz, ahonnan könnyedén kémlelhetem a táncoló tömeget. A ritmus megragad, nem tiltakozom, a csípőmet mozgatni kezdem. Harry keze jelenik meg a szemeim előtt, egy újabb pohár pezsgővel. Elveszem tőle a kínált italt, és a hűs folyadék már végig is folyik a torkomon. Érzem, amikor a kezét bátortalanul a csípőmre csúsztatja, s még közelebb von magához. Meleg lehelete a vállamat simogatja, és ennek köszönhetően a gerincem mentén a hideg fut végig rajtam, s önkéntelenül férkőzöm közelebb kemény testéhez.
- Kérsz még pezsgőt? - hajol a fülemhez, a hajamat hátrasöpri, így az ajkai találkozhatnak minden aggály nélkül a felhevült bőrömmel.
- Szeretnél leitatni? - fordulok felé. Ajkaim megérintik az övéit. Túlságosan is kövel van, vagy távol? Még magam sem tudom eldönteni.

- Eszem ágában sincs - mormogja, és a szájának mozgása édes simogatással ajándékozza meg a csókjára éhes ajkaimat.

A keze megkeresi az enyémét, és egybefonja az ujjainkat az alhasamnál, míg a másik kezével az állam alá nyúl, hogy még véletlenül se tudjak elszakadni igéző smaragdzöld tekintetétől.

- Táncolnál velem, szépségem?

Bólintok, mert mindössze ennyire telik tőlem. Elmosolyodik, és arrább terelget finoman, hogy a bárszékről lecsússzon. Leteszem a talpas poharat, és kézen fogva követem a göndör srácot, aki váratlanul magával szembe is fordít. Testünk olyannyira eggyé válik, hogy még a levegővétel is kisebb küzdelmet ígér. Egyik kezével bátran öleli körül a csípőmet, míg a másikkal a hajamba túr, és oldalra söpri a hosszú sötét tincseimet. Arcát a nyakam hajlatába tünteti el, és élesen szívja magába a levegőt, míg a csípőjét mozgatni kezdi a vad ütemre, amelyet a zene diktál, s a körülöttünk lévő tömeg.

Én még kissé visszafogott vagyok, és félénken túrok bele a kellően hosszú göndör fürtök közé. A testemet én is mozgásra késztetem, és lassan átadom magam a hangulatnak és a fülledt levegőnek. Melegem van, és ahogyan Harry az én testemnek simul, még jobban levegőért kapok. Kellemes, férfias illata kúszik az orromba, és a lehetetlennél is közelebb vonom a vonagló testemhez.

Szája puha csókkal jutalmazza a nyakam hajlatát, miközben mormog valamit a bőrömbe, s nem tudom kivenni a szavai értelmét, így csak tovább figyelem a zenének forró ritmusát, amely átjárja a testem minden kis porcikáját.

Lassan csókolja fel magát a nyakamon, míg nem a számhoz nem ér. Szemeimbe pillant, de egyikünk sem töri meg a közöttünk lévő némaságot. Szorosabban fonom kezemet a nyaka körül, és még lejjebb húzom magamhoz az arcát, forró csókjának, édes ízének reményében. Először kis puszit ad csak, aztán ahogyan viszonozom, s lehunyom a pilláimat, átadja magát az érzésnek, és már hevesebben csókol meg, amely szinte már égeti a számat. Vándorló keze levándorol, s a fenekemen simít végig, mire én elhúzódom tőle, és a kezét feljebb vezetem, vissza a csípőmre.

- Ne haragudj, kérlek - motyogja, s mélyen magába szívja a levegőt. 

Megrázom a fejem, tudatva vele, hogy egyáltalán nem haragszom rá, majd felpipiskedve puszit nyomok a duzzadt ajkakra, hogy nyomatékosítsam.

Azt este folytatásában rengeteg nevetés, forró tánc és gyengéd csók követi egymást. Teljesen felszabadulok Harry mellett, ahogyan védelmezően ölel. Tetszik, hogy felszabadult, és az is, ahogyan én viselkedem mellette. Úgy érzem magam, mint akinek semmi problémája sincs, és csak éli a hétköznapi emberek életet. Tudom, hogy hálával tartozom Harrynek amiatt, hogy ennyire jól kezeli a helyzetet, s felettébb türelmes is velem.

11.rész*Minnie és Mickey

Melegség veszi körül a testemet, amely talán már túlságosan is zavaró számomra, így a takaró szélét megkeresem, és kibújtatom a lábaimat alóla. Kissé mozgolódom, míg újra megtalálom a kényelmet. A kezem kissé elzsibbadt, így megpróbálom megmozgatni, ám nem igazán sikerül, ugyanis az ujjaim másik ujjak köré fonódnak. Lassan, aprókat pislogok, amíg a gyér fényt meg nem szokom, amely a nem tökéletesen összehúzott függöny résén szökik be. Arcom egy mellkason pihen, és találgatnom sem kell, hiszen tudom, hogy Harry enyhén kidolgozott mellkasa szolgált éjjel a párnámként.

Megdermedek, amikor a hátam mentén kis cirógatásra leszek figyelmes, a szemhéjaimat lecsukom, és úgy élvezem a gyengéd érintést, amely szinte elérni, hogy az álmosság érzése ismételten maga alá temessen.

- Tudom, hogy ébren vagy – motyogja sokkal mélyebb hangon Harry.

- Nem tudhatod – felelem halkan, mire elneveti magát.

- Egy picit visszafeküdnél a párnádra? Kissé elzsibbadt a jobb felem – még mindig érzem a mosolyt a hangján.

- Ne haragudj – mentegetőzöm nyomban, és már arrább is húzódom a teste melegétől.

- Nem haragszom, és ilyen messze sem kell menned – mászik utánam.

Már egymással szemben heverünk, keze a derekamon a másik pedig a feje alatt. Tekintetével engem figyel, én pedig zavarba jövök. Még közelebb mászik hozzám, az ajkai pedig megérintik a homlokomat, édes puszinak perzselő nyomát hagyva a bőröm felszínén. Mosolyom kiszélesedik, és a mellkasában meg is próbálom azonnal elrejteni a pozsgás arcomat.

- Annyira tetszik, ahogyan reagálsz – szólal meg.

- Tessék? – kapom fel egyből a fejem, minek következtében egy fájdalmas találkozó az ő fejével a jutalom. Mind a ketten feljajdulunk. – Jajj, istenem, ne haragudj, tényleg – fogom ujjaim közé az állát, ahogyan felülök. – Csak én vagyok ennyire szerencsétlen – vizsgálgatom a területet, és a száját is kinyitom, hogy a fogait ellenőrizzem, aztán rájövök, hogy mennyire abszurd a dolog, így el is húzódom tőle. – Úr isten, sajnálom.

- Sel – nevem egy kis nevetésbe torkollik. – Nézz rám – ül fel velem szembe. – Semmi nem történt. Ez megesik bárkivel, ne aggódj – cirógatja meg az arcom. – Katonadolog.

Felnevetek ezen a megjegyzésén.

- Már nem is fáj – húz a derekamnál fogva közelebb, míg a másik keze az ujjaimmal játszik. – Rosienak is mindig ezt mondom, és már abba is hagyja a sírást.

Arcára szeretetteljes mosoly rajzolódik ki, én pedig viszonozom azt a kis mosolyt.

- Alig várom, hogy megismerjem – őszintén felelem.

- Ígérem, hogy hamarosan találkozhatsz vele – pillant a szemeimbe.

- Hiányzik, igaz?

- Ő a mindenem, a kis szerelmem, aki a nap legtöbb részében velem van, igen, nagyon hiányzik. Nem gondoltam volna, hogy ez a pár nap nélküle ennyire nehéz lesz. Mióta megszületett, mellettem van, és csak minimális időre engedtem el, ami éppen a munkám miatt volt csupán. Csodálatos kislány.

- Menjünk haza, Harry – szorítom meg kissé a kezét. – Már úgy is túl vagyunk azon, amiatt jöttünk. Semmi szükség arra, hogy már maradjunk.

- Te szeretnél hazamenni?

- Nem arról van szó, hogy én mit szeretnék, Harry. Hanem arról, hogy a kislányod mindennél fontosabb, és mellette a helyed.

- Tehát szívesen maradnál még itt velem kettesben – vonja le ügyesen a következtetést.

- Harry…

- Én is szeretnék még veled maradni, Sel – egy tincset tűr el az arcomból, s a hajamba túr.

- Ha hazamegyünk, ott is ott leszek, hiszen a pékségedben dolgozom – mutatok rá a dologra.

- Sel, szerintem felesleges már játszani a csak munkatársak vagyunk szerepet. Mind a ketten tudjuk, hogy a csók nem véletlen volt, és, hogy mocskos módon oda vagyok érted. Nem fogok hazudni, és rejtegetni, amikor az orrunk előtt van.

- Mi volt közöttünk a balesetem előtt?

- Kérlek, megbeszéltük, hogy nem hánytorgatjuk a múltat – a szemeimbe néz, ahogyan arcomat közrefogja. – Nem számít semmi, csak a jelen, Sel. Megbántad, hogy megcsókoltalak?

- Miért kérdezel mindig ostobaságokat? – nyögök fel szinte már fájdalmasan.

Elvigyorodik, aztán ajkait erőteljesen az enyémek ellen nyomja. Reagálok rá, és finoman csókolom, miközben óvatosan hátradönt az ágynemű közé, és fölém magasodik. Lábai a csípőm mellett pihennek, de az ajkai egy másodperc töredékére sem szakadnak el tőlem. Hajába túrok, és bátran kinyitom a szám, amikor a nyelvével végigsimít a felső ajkamon. Felsóhajtok, s teljesen magamra vonom. Furcsa, még is kellemes bizsergés jár át, amikor a lábával befurakszik, az én lábaim közé, aztán a másikkal is, és teljesen az én testemre ereszkedik. Kezével tartja magát, még is egybesimulunk teljesen, s a meleg bizsergés azonnal át is jár.

Kis puszikkal szakad el tőlem, majd végigsimít az arcomon, és mosolyogva pillant a szemeimbe.

- Mit szeretnél ma csinálni? – kérdezi érdeklődve.

- Mondjuk, sétálhatnánk, megnézhetnénk pár helyi nevezetességet.

- Remekül hangzik, de tényleg csak párat, mert estére már terveztem valamit, és oda nem lehet fáradtan menni.

- Mit terveztél? – vonom össze a szemöldökeimet.

- Nem meglepetés, ha elárulom – nyom egy puszit az orrom hegyére. – De olyan dolgot fogunk csinálni, amit régen is nagyon szerettél, úgyhogy nem kell kétségbeesned.

- Oké, legyen – bólintok. – Együtt is csináltuk már?

- Hát társasággal párszor igen, nem sokszor, de te nagyon imádtad. Ketten nem volt rá még precedens, de itt a remek alkalom, nem igaz?

- Estig ezen fog járni az agyam – sóhajtok fel. – Bár vannak ötletem.

- Tényleg? – felcsillannak a szemei.

- Nem emlékek, csak ötletek, Harry.

- Oh, persze, sajnálom – kászálódik le rólam, és a kezét nyújtja. – Ki az ágyból, te lustaság.

Nevetve fogadom el a kezet, és ahogy felállok, egy újabb kisebb puszit lop. Elszakadok tőle, és pár ruhát megszerzek a bőröndömből, amelyekkel el is vonulok a fürdőszobába. Ahogyan magamra zárom az ajtót, megengedem a zuhanyt, hogy a víz elérje a megfelelő hőfokot, amíg megszabadulok a ruháimtól. Hajamat egy csattal fogom fel, és már be is állok a tágas kabinba.

Hamar végzem, hiszen a zuhanyzás nem a kedvencem, ha megtehetem, inkább a kádban merülök el hosszadalmasabb időre, míg a zuhany alatt csak a szükséges időt töltöm el. Megtörülközőm, és elkezdek felöltözni. Mivel csak fehérneműt hoztam magammal, így azt veszem fel, és a hotel fürdőköntösét. Hajamat gyorsan kivasalom, és egy naturális sminket viszek fel az arcomra. Amint elkészülők, elhagyom a fürdőt, és átadom a helyem Harrynek.

A nap kellemesen süt, egyáltalán nem látszik, hogy már a téli évszakba léptünk. Ennek okaként kerül elő egy kicsit vastagabb testszínű selyemharisnya,egy drapp, meleg felső, amelyet betűrök a barna rövidnadrágomba. Lábfejeimet a hasonló színvilágú csizmámba bújtatom, utolsó simításként pedig párat fújok magamra a parfümömből.

- Nem fogsz így megfázni? – egy hang hívja fel magára a figyelmem.

Harry egy bokszerben áll előttem, összefogott hajjal.

- Kellemes idő van kinn, és kabátot is veszek még – felelem meg a kérdését.

- Rendben, csak nem szeretném, ha megfáznál – monoton hangon feleli, miközben magára rángatja a fekete nadrágját.

Nézem, ahogyan ő is elkészül, és az öltözéke nagyin is bejön. Imádom a stílust, amelyet ő alkotott, és nem pedig őt alkotta. Igazán dögös, be kell vallanom, és nem kétség, hogy ezt ő is tökéletesen tudja magáról.

- Induljunk reggelizni.

Kabátomat felveszem, ahogyan a táskámat is, és már kinn is vagyok a folyosón, a lift felé igyekezve, Harry hosszú lépteit követve.
A reggelinket egy kellemes hangulatú, kis francia kávézóban fogyasztjuk el. Igazán finom francia reggelit szolgálnak fel nekünk, amelynek már csak az illata is ínycsiklandozó. Nagyot nyelek, és a meleg, még gőzölgő teámba kortyolok, amelyből pedig a gyümölcskeverékek fenséges illata csap meg minden pillanatban.
- Sel – szólít meg Harry, mire felkapom a fejem. – Egyél, ne csak nézegesd.
- De annyira szép – jegyzem meg és a tányéromra pillantok újra, amelyen szinte egy mesterkélt étel foglal helyet.
- Igen, valóban, de soha nem laksz jól, ha csak nézegeted – bök kissé oldalba.
Ragaszkodott hozzá, hogy mellém üljön, amelyet a bőr határú ülőke meg is engedett neki könnyedén. Ő kissé férfiasabb ételt rendelt, de annak a látványa is lenyűgöz. Megfogom a villámat, és a tányérjából csenek egy falatot, mire vigyorogva rám néz.
- Edd meg a reggelid, és ne legyél rossz kislány – jegyzi meg halkan. – Gondolj arra, hogy utána egy fenséges kókuszos-csokis sütemény vár rád.
- Még szerencse, hogy annyira imádom, hogy szeretem magam – jegyzem meg, és egy villányi adagot már meg is ízlelek.
- Szeretem nézni, amikor eszel. Olyan jóízűen, nem törődve azzal, hogy mi mennyi kalóriát is tartalmaz – fejti ki Harry az észrevételét.
- Ez eléggé fura – nevetek, amint lenyelem a falatot. – Azt hiszem, nem foglalkoztat mások véleménye.
- Igen, régen sem érdekelt, hogy az emberek mit mondtak rólad.
- Valószínű a legjobb tulajdonságom.
- Sok jó tulajdonságod van még, ne aggódj.
- Például, hogy szeretek a tányérodból ellopni bár guszta ételt?
- Hé! Erről nem volt szó! – teszi le az evőeszközeit, és magához húz, miközben az oldalamat csiklandozza.
- Elég, Harry – próbálom visszafogni magam, és nem kiáltozni, ahogyan tegnap éjjel tettem azt a hotelszobánkban.
- Csak mert itt vagyunk – csókol halántékon, és elenged, amiért hálás is vagyok neki magamban.
Csendben eszünk tovább, Harry már meg is ette a sajátját, ám még a kávéját iszogatja. Már nekem sincs sok hátra, persze a süteményem még várat magára, ahogyan a teám nagy része is, de Harry megnyugtatott, hogy sehova sem sietünk. Imádok enni, tény, de a gyorsaság nem igazán az erényem.

Amint eltüntetek mindent, kényelmesen hátradőlök, és pár pillanatra lehunyom a pilláimat.

- Azt hiszem teleettem magam.

- Nem baj – mosolyog rám Harry. – Most úgy is sétálunk sokat. Mehetünk?

- Igen – állok fel, ős pedig udvariasan felsegíti rám a kabátomat.

Ezután felveszi a sajátját, majd megfogja a kezemet, és úgy indulunk tovább, felfedezni a várost.

*

 - Úr isten mennyi lakat – ámuldozok a hídon látott több ezer lakat láttán.

- Szerelemlakatok – mondja Harry.
- Szerelemlakatok? – kérdezek vissza azonnal, kissé értetlenkedve.
- Úgy tartják, ha a szerelmesek egy véget nem érő láncra, vagy kerítésre lakatot helyeznek el, akkor a szerelmük örökké fog tartani – magyarázza. – Aztán a szerelmesek együtt eldobják a kulcsokat.
- Ez őrültség, nem egy lakaton múlik a szerelem.
- A hit, él az emberekben – vonja meg a vállát. – Már Európában is több országban elterjedt. Itt a Pont des Arts gyaloghídra esett a választása az embereknek, ahogy láthatod. Amint felteszik a monogramjukkal ellátott lakatot, a Szajnába dobják a kulcsokat, és erősen hisznek benne, hogy a szerelemük örökké élni fog.
- Egy lakat véleményem szerint kevés a szerelem megtartásához, de mit is tudhatok én, amikor még szerelmes sem voltak – nevetek fel, de Harry arca teljesen komoly.

- Menjünk, mielőtt elijeszted a szerelmes embereket a negatív gondolataiddal – szorítja meg kissé a kezemet, és tovább vezet.

- Ez csak a józan gondolat, semmi negatív nincs benne.
- Rendben, Sel, ahogy szeretnéd – feleli közömbös arccal, és tovább vezet.
Sok szép dolgot látunk, és pár kisebb, csodás szuvenírt is beszerzünk. Útközben egy Disney bolt előtt is elhaladunk, ahova betérünk lelkesen. Harry a kislányos oldalra vezet, és nézelődni kezd a csodás, hatalmas plüssállatok között.

- Szerintem ez nagyon édes, és igazán csajos – mutatok fel egy nagy Minnie egeret.

- Rosie kedvenc meséje – pillant rám csillogó szemekkel. – Elviszem neki.

A pénztárhoz megyünk, és Harry kifizeti a kislányának szánt ajándékot, majd a tasakot elveszi, és kivezet a boltból.

- Biztos vagyok benne, hogyha meglátja, akkor el kell hoznod Disneylandbe.

- Szívesen fogom elhozni – a tekintete csillog. – De előre szólok, hogy akkor is jönnöd kell, mert te fogsz minden őrült csajos dolgot megcsinálni vele.

- Pedig mennyire jól mutatna az arcodra festett kiscica, és a Minnie egeres fejpánt, édes rózsaszín masnival.

- Oké, Sel, most fejezd be – nevet fel jókedvűen. – A kislányom, és ha ezt szeretné, megtenném érte.

- Egy percig sem kételkedtem benne – őszintén felelem. – Nem kétség, hogy egymás nagy szerelmei vagytok.

- Nem tudhatod, hogy ő hogyan is viszonyul hozzám – pillant rám.

- Leszűrtem már abból, ahogyan mesélsz róla.

Magához van, a számra gyors csókot nyom, és egy taxit le is int, amely visszavisz bennünket a hotelünkbe, hogy az estére készülődjön, bár még mindig fogalmam sincs, hogy hova is visz Harry.

10.rész*Következmény

- Szerinted jól döntöttünk? – fordulok Harry felé, már az este folyamán.

Mind a ketten lezuhanyoztunk, vagyis, ő most végzett, én pedig az ágyon fekszem, és a televíziót kapcsolgatom valami angol nyelvű csatornát keresve.

A reggeli után, ami áthúzódott már korai ebédre is, a várost jártuk. Voltunk két múzeumban, és a híresebb utcákat is megnéztük. Hideg volt, így az átfagyás és a lábfájás ilyenről elegyet alkotott korestére. Emiatt is egyeztünk meg abban, hogy a holnapi nap folyamán folytatjuk a kalandozást, a vacsorát pedig már pizsamában, kényelmesen az ágyban fogyasztjuk el a hotelszobánkban.

- Hát mindent te választottál szinte – mosolyog rám, és az étlappal a kezében leül velem szemben.

- Igen, éppen ettől félek én is – aggódó tekintettel méregetem.

- Sel, ne aggódj. Imádni fogják, ha meg nem, akkor levesszük a kínálatról, ennyi. Ne félj, oké? – fogja meg a kezemet, és kissé, bíztatóan megszorítja. – Amúgy cuki a pizsamád.

Lepillantok a fehér, piros meleg pizsamára, amelyet csíkok és pöttyök is díszítenek. Nemrégiben szereztem be még odahaza. Azonnal belopta magát a szívembe, a kellemes puhasága és a melegsége miatt is.

- Köszönöm – enyhe pírral az arcomon köszönöm meg a bókját. – De a sütemények…

- Sel, kérlek, éhen halok – nevet fel, és a hasa is korog, alátámasztva a szavait.

- Rendben – mosolyodom el, bár belül még mindig tartok attól, hogy Harry hibát követett el azzal, hogy a többséget én választottam ki.

- Mit szeretnél enni? – kérdezi, miközben a lapozgat a kis bőrkötésű füzetben.

- Hát valami finomat, amin nem néznek szembe velem mini polipok, és egyéb undorító dolgok – fintorodom el.

- Oké – nevet fel. – Angolul is le van írva, megnézed?

- Rád bízom magam – rántok vállat.

- Biztos vagy benne? – pillant fel rám, kaján vigyorra az arcán, de csak bólintok. – Oké, de aztán, ha éhen maradsz, ne engem hibáztass.

Még pár percig elmélyed a kínálatban, aztán felemeli a telefont, és tárcsázza a megfelelő számot, hogy megrendelje a vacsoránkat. Figyelem a száját, ahogyan a francia szavakat formálja. Annyira imádnivaló. Egyszerűen lehengerlő, ahogyan beszél, még ha egy szavát sem értem. Imádom hallgatni. Sel, nyugi…

- Egy fél óra maximum és itt a vacsoránk – mosolyog rám.

- Addig mondjuk, megtaníthatnál pár alap dolgot – vigyorgom rá.

- Milyen alap dolgot?

- A francia nyelv alapjait, kedves Harry.

- Minek az neked?

- Hát, sose lehet tudni. Lehet, még visszatérek valamikor, de akár még a héten is kamatoztathatnám a tudásomat – informálom.

- Abban mi lenne a vicces? Nem rendelhetnék neked gusztustalan ételeket.

- Harry! – kiáltok fel, és egy párnát dobok az arcába, majd fel is pattanok, amennyire az ágy matraca engedi.

Egyensúlyomat igyekszem megtartani, amikor is kissé felháborodást színlelve feláll, az ágy másik végére, és a párnával a kezei között próbál közelíteni. Gyorsabbnak bizonyulok, vagy csak visszafogja magát, magam sem tudom, de leszaladok az ágyról, a szoba másik felébe. Menekülök előre, bár nem olyan nagy a helyiség.

- Nem maradhat büntetlenül a tetted! – komoly arccal a párna mögül mondja. – Gyere ide, Harry bácsihoz.

Elnevetem magam, és gyorsan a fürdőszobába iszkolok, amelynek ajtaját be is zárom. Lecsúszok annak mentén, és a hasamat fogva nevetek. Mint két gyerek. Kopog az ajtón, de nem felelek. Újra kopogás, aztán, hallom, ahogyan a fa mentén, a példámat követve csúszik le ő is a földre.

- Én ráérek – tudom, hogy vigyorog még mindig.

- Én is – felelem.

- Ez így nem ér! Sel, te kezdted, vállald a következményét!

- Mi a következmény? – érdeklődöm kíváncsian.

- Ha kijössz, megtudod.

Felállok, és hirtelen nyitom ki az ajtót, minek következtében Harry hátraesik, én pedig elszaladok mellette, legalábbis próbálnék. Elkapja a bokámat, és az ágyon kötök ki. Mind a ketten nevetünk, bár az én nevetésem némává válik, amikor fölöttem terem, a csípőmre ül, és csiklandozni kezd.

- Harry, fejezd be! – nevetve tiltakozom.

- Mit kell kérni Harrytől? – kérdezi hatalmas vigyorral az arcán.

- Bocsánatot? – kérdezek vissza, mire bólint. – Bocsánat?!

- Nem volt őszinte – húzza el a száját, és erőteljesebben kezd el csiklandozni.

- Kérlek, fejezd be.. – nevetek már fájdalmasan. – Sajnálom, hogy megdobtalak a párnával, Harry.

Befejezi a csiklandozást, az én kezeim, pedig elgyengültek már, így el is engedem, abban a hitben, hogy tartja magát, ám rám esik. Felnyögök a hirtelen súlynak köszönhetően.

- Ne haragudj – mentegetőzik, és a szemeimbe néz.

Szinte csak centik választják el az arcunkat egymásétól. A meleg leheletét érzem az arcomon, a lábai az enyéim mellett pihennek, a mellkasa pedig szorosan az enyéméhez simul. Bassza meg! Eszembe jut, hogy nem viselek melltartót, és az eddig alig halvány rózsaszínes arcom már is teljesen vörössé válik.

Kikotor egy kósza, göndör tincset az arcomból, ajkait pedig az orrom hegyére nyomja, és édes puszit hint rá. Elmosolyodom minimálisan, a szemhéjaimat lehunyom. Lehelete újra megérint, de most az arcomat. Ott is egy puszit hagy, aztán picit lejjebb, s ismételten az orrom hegyére nyom egy apróbb csókot. Vár, sehol nem érint meg, csupán a tenyeremet cirógatja, amely a fejem mellett pihen. Végighúzza ajkait az arcom bőrén, még egy apró puszival megajándékoz, aztán az számra is nyom egy apró puszit, mire már én is reagálok. Először félve, hiszen semmilyen tapasztalatom nincs, legalábbis az új életemből. Fogalmam sincs, mit is kellene tennem, egyszerűen csak cselekszem, ahogyan a szívem diktálja.

Ajkai lassan kezdik el kóstolgatni az enyémet. Olyan finoman ér hozzám, hogy megfordul a fejem, hogy talán nem akarja? Ám egyre jobban szám ellen nyomja a sajátját, és bátrabban ízlel meg. A keze feljebb csúszik a kezemen, amelyiket eddig simogatott, és az ujjainkat egybefonja, s picit meg is szorítja. Mindössze az ajkaink édes játékát élvezzük, még is felmelegszik a testem. Másik kezemmel fogalmam sincs, hogy mit is kezdjek, aztán végül Harry derekára csúsztatom, és a pólójának anyagát megmarkolom.

Elmosolyodik, a másik kezével támaszkodik, de közben ujjai a hajammal játszanak. Elnyitja kissé a száját, a nyelve pedig végigsimít a számon. Kinyitom a számat, hogy utat engedje neki, ám az ajtón kopognak. Harry felmordul, és egy puszit nyom még az enyhén duzzadt ajkaimra. Lemászik rólam, és az ajtóhoz siet, amelyet ki is tár a szobapincér előtt.

Amíg Harry átveszi a vacsoránkat, én pedig felülök, s rendbe szedem magam. Harry a srác kezébe nyom egy kevés pénzt, és már újra ketten is vagyunk a szobába.

- Farkaséhes vagyok – sóhajt fel és leemeli a fedeleket a tányérokról. – Gyere – nyújtja felém a kezét, melyet zavartan megfogok.

Furcsa, hogy ő mennyire könnyedén kezeli az előbb történeteket, míg én pirulok, mint egy kislány. Magához von, teljesen az oldalához simulok, majd lehajol, és egy puszit csen tőlem. Elmosolyodik.

- Amint láthatod külön rendeltem sok mindent, olyan svédasztalszerűen. Szóval fogj egy tányért, és bátran szedj, amit és amennyit szeretnél.

Bólintok, és egy tányért el is emelek, majd elkezdem finomságokkal megpakolni. Harry is hasonlóan cselekszik. Amint mind a ketten teletettük a tányérunkat, visszaültünk az ágyra, és vacsorázni kezdtünk. A csend nyugtalanított, még ha a televíziónak halk hangja meg is töri azt a komor csendet.

- Ízlik? – kérdezi Harry, amikor már a tányérjának fél tartalmát elpusztította.

- Nagyon finom – felelem őszintén.

Megeszem a tányérom egész tartalmát. Megtörlöm a számat, és visszapakolok a kocsira, majd egy pohár vizet is felhajtok.

- Desszertet? – kérdezi Harry.

Kezét a derekamra simítja, és mellettem kinyúlva teszi le a saját tányérját.

- Tele vagyok, köszönöm – mosolygom fel rá.  

Besietek a fürdőbe, ahol megmosom a fogaimat, és úgy megyek vissza a hálóba, ahol már le is dőlök az ágyra. Már mindössze a televízió és a fürdőből kiáramló fény, amely bevilágítja a helyiséget. Harry tűnik el a fürdőben pár percre, aztán leoltja a villanyt és csatlakozik is hozzám.

 - Kérdezhetek valamit? – hangom halk, és meg is bánom, amint felteszem a kérdést. Reménykedem, hogy nem hallotta, de rám pillant.

- Persze – leteszi a távirányítót maga mellé, és a tekintett továbbra is rajtam tartja.

- Mi történt közted és Rosie édesanyja között?

- Mármint? – vonja össze a szemöldökeit.

- Hogy nincs veletek? Ugye nincs veletek? – kerekednek el a szemeim. – Harry, mi…

- Sel, kérlek, nyugodj meg – ül fel velem szemben, és közelebb von magához. – Nem él velünk, nyugodj meg. Ma mindent túlaggódsz – cirógatja meg az arcomat. – Megbántad?

- Tessék?

- A csókunkat. Megbántad? – a hangja kissé kétségbeesett.

- Nem – vallom be szinte suttogva. – Gyorsnak gondolom, hiszen nem tudok semmit, vagy inkább alig valamit rólad. Tudom, hogy megbeszéltük, hogy úgy kezeljük egymást, mintha most ismerkedtünk volna meg, de úgy érzem, te nem egészen úgy viszonyulsz hozzám. De nem bántam meg, tetszett, nagyon is.

- Örülök – mosolyog rám. – Ne aggódj, senkihez sem vagyok hűtlen. Az áll tőlem a legtávolabb.

A szemeimbe néz, az ujjával végigsimít a számon, és lefekszik.

- Gyere ide – mosolyog rám kedvesen, én pedig odakuporodom mellé.

Arcomat a mellkasára helyezem, ám a kezemet csak a hasa szélére csúsztatom bátortalanul, mire ő végigsimítva rajta, összekulcsolja az ujjainkat, és még jobban maga köré vonja a kezemet.

- Jó éjt, Sel – csókol homlokon.

9.rész*Francia reggeli

Nevetve sétálunk vissza a hotelbe. Harry még mindig azon vigyorog, hogy a kis polipokat, és egyéb különleges dolgokat hogyan is méregettem. Valóban nem a fogamra való volt. Többször is megígértette velem, hogy inkább a segítségét kérem az ilyen alkalmakkor. A pizza, az ital ízletes volt, míg a társaság remek. Sokat nevettünk, és rengeteget beszélgettünk mindenféle őrült dologról.

- Hosszú volt ez a nap – sóhajtok fel. – Nem gondoltam volna, hogy az utazás ennyire kimeríti az embert.

Lerúgom a magas sarkú cipőimet, és a kabátomtól, s a táskámtól is megszabadulok.

- Hát igen, nem éppen egy pihentető dolog. Hiába csak ül az ember, fárasztó.

- Igen, nagyon is az – nyomok el egy ásítást.

A táskámból előveszem a meleg, téli pizsamámat, és a fürdőszobába vonulok. Mivel zuhanyoztam, és csak nem messze mentünk egy étterembe, így a sminkemet távolítom el, megmosom a fogaimat, és átöltözöm. Újabb ásítás tör rám, ahogyan kifelé haladok, s a szobába lepek.

- Harry… – mondom, de el is hallgatok, amit az ablaknál állva megpillantom, hogy éppen telefonál.

- Tudom, kincsem – a hangja szeretetteljes. – Hiányzol manó, te is – sóhajt fel. – Öt estét alszol, és már otthon is leszek veled.. Igen, ígérem. Szeretlek. Jó éjszakát.

Bontja a vonalat, és egy pillanatra az üvegnek dönti a homlokát, majd lassan megfordul, és csak ekkor veszi észre, hogy mögötte állok, pár méterrel arrább.

- Ne haragudj, nem akartam hallgatózni – mentegetőzöm azonnal.

- Semmi baj, Sel – mosolyog rám. – Szabad? – mutat a fürdőre.

Bólintok, és odébb állok, ő pedig elhalad mellettem. Mivel tényleg fáradt vagyok, lefekszem az ágy egyik felére. Mivel king size ágy van, így kellő távolságot felvéve tudunk egymás mellett aludni. Már csak a éjjeli lámpák égnek, én pedig fáradt testemet a paplan alá bújtatva, az én oldalamon lévőt le is oltom. Hallom, ahogyan Harry visszatér, majd a matrac be is süpped, a villany pedig leoltódik. Mozog, míg kényelmesen el nem helyezkedik.

- Rosie volt – szólal meg, én pedig megfordulok.

Harry a hátán fekszik, a plafont bámulja, és nagyokat sóhajtozik. Megsajnálom. Ahogyan a kislánya nevét mondja, már is érződik, hogy mennyire is hiányzik neki. Nem kell kimondania, tudom, hiszen egyértelmű.

Nem mondok semmit, csupán várok, hogy magától folytassa. 

- Tudod, mióta ketten vagyunk, nagyon ritkán szakadunk el egymástól – folytatja, ahogyan azt vártam. – Csodálatos kislány, jobbat sem kívánhatnék. Ő a mindenem, az életem – pillant rám.

- Természetes, hogy hiányzik – nyugtatom meg.

- Rosszul érzem magam, amiért lejöttem. Rengetegszer átgondoltam, és a nagymamája bíztatott, hogy menjek. Imádják egymást, tudom, hogy vigyáznak rá, hogy jó helyen van, még is lelkiismeret furdalásom van.

- Hazamehetünk este, ha gondolod. Nem értek az ilyen dolgokhoz, de biztosan előrébb lehet hozni a jegyet – motyogom. – Amint elintézzük az üzletet, visszamehetünk, Harry. Megértem.

- Annyira nehéz – hunyja le pár pillanatra a szemhéjait. – Szeretném, ha itt lenne. Ha itt lenne velünk – elcsuklik a hangja kissé. – Aludjunk, reggel korán ébredünk.

- Rendben - értek egyet halkan.

- Jó éjszakát, Sel.

- Jó éjszakát, Harry. 

*

Reggel korán ébredek, Harry nincs már az ágyban, így én is kimászom, és a fürdőbe vonulok. Fáradt vagyok, de a zuhany felébreszt, észhez térit, és sürget is. Amint elhagyom a kabint, a tükör elé állok, ahol natúr sminket viszek fel az arcomra, majd a hajamat kissé begöndörítem, és már öltözködni is kezdem. Fehérneműre testszínű harisnyát veszek, majd egy fekete, pamut, térd fölé érő zoknit, szoknyát, toppot és egy enyhe rózsaszín árnyalatú inget. 

- Milyen csinos vagy – perdülök meg a tengelyem körül, így már szemtől szemben állok Harryvel.

- Köszönöm – enyhe pír önti el az arcomat. – Merre voltál?

Érdeklődöm, míg figyelem, ahogyan a törülközőt ledobja hanyagul, ám én odalépek és kiterítem a vizes anyagot.

- Csak úsztam egy keveset – mondja. – Pár perc és elkészülök, aztán mehetünk.

Be is vonul a fürdőbe, én pedig az ágyra ülök, és türelmesen várok. Fogalmam sincs, hogy mire is számítsak, de remélem, hogy ízletes péksüteményeket kóstolhatok meg. Már ennek a gondolatára is még éhesebbé válok. 

- Merre jársz, Sel?

Fejemet felkapom a kérdés hallatán. Mosolyogva néz rám, és a válaszomra vár.

- Csak a munkán – felelem. – Kíváncsi vagyok, hogy miket mutatnak nekünk. Kóstolhatunk is?

- Persze, hiszen miként is döntenénk? – vigyorog. – Látom, ez a része tetszik.

- Hát, éhes vagyok már eléggé – vallom be. – A finom péksütemények pedig a gyengéim.

- Igen, tudom – jegyzi meg, és öltözködni kezd.

Furcsa, hogy ennyire közvetlen, hogy csak úgy öltözik, és vetkőzik előttem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Éjszaka is, amikor felébredtem, meztelen felsőteste kilátszódott a takaró selyem anyaga alól. Hosszan kémleltem, és figyeltem minden motívumot, amelyek a bőre alá lettek festve. Csodás, megdöbbentő és lehengerlő mintákat is felismertem. Nagyon tetszett több is, de a fecskék, különösen felkeltették az érdeklődésemet. Az állapok valamiért nagyon vonzzák, ugyanis a madarak mellett, egy sas, pillangó és még egy tigris is helyet kapott már a bőrén, amely a művészek előtt vászonként szolgál. Az olajlevelek is lekötötték pár pillanatig a figyelmemet, amelyek a v vonalánál díszítik a bőrét.

- Mostanában nagyon elkalandozol – újra a hangja térít vissza a jelenbe.

- Sajnálom – mosolygom rá.

- Mehetünk, éhes kislány?

- Igen, és nem vagyok kislány – mormogom, és már fel is veszem a kabátom.

Harry udvarias férfi módjára segíti fel rám a fekete anyagot, aztán a táskámat is a kezembe adja, én pedig hálásan meg is köszönöm neki.

Harryvel taxival megyünk arra a címre, ahol találkozónk van a férfivel. Egyre izgatottabb voltam. Igen, imádok enni. Nem az a lány vagyok, aki este nem eszik, vagy bizonyos szabályokat tesz, amiket igyekszik nem át lépni. Ha éhes vagyok, eszek, és azt, amit megkívánok.

Párizs csodálatos. Kifelé bámulok az ablakon, és alig várom, hogy már az utcákon sétálhassunk, hogy mindent megnézzünk, hogy valódi turisták legyünk, és ne csak dolgozzunk.

Megérkezve egy igazán szép kávézó elé, ki is szállunk. Az ablakban rózsaszín és fehér árnyalatú virágok vannak. Kinn a macskaköves úton fonott székek, és asztalok, melyeknek a teteje üveg. Pár ember már kinn ül, a napilapot olvassa, a kávéját szürcsölgeti vagy éppen a friss, gusztusos péksüteményekből falatozik.

Belépve az épületbe, azonnal melegség érzete áraszt el. Kellemes hangulatú az egész hely, az illatok már korgásra késztetik a gyomrom, és alig várom, hogy végre asztalhoz üljünk, és döntsünk Harryvel.

- Hey, Harry – egy kedves hang mondja Harry nevét.

- Liam – mosolyog rá a srácra, aki közeledik felénk.

Liam, megtörli a kezét a kötényébe, amit visel, aztán meleg ölelésébe vonja Harryt, aki hasonlóan lelkes a rég nem látott barátjával szemben. Megveregetik barátságosan egymás vállát, aztán elszakadnak egymástól.

- Selena – fordul felém. – Hogy vagy? Hallottam a balesetedről.

- Amnéziája van, és semmire sem emlékszik.

Informálja Harry, úgy, hogy a semmire szót kissé kihangsúlyozza. Liam a barátja arcát figyeli, míg én feszengem, ugyanis azt mutatja a helyzet, hogy Liam és én ismerjük egymást.

- Semmire? – pillant rám.

- Sajnálom – állok egyik lábamról a másira.

- Nem a te hibád – mosolyog rám. – Üljünk le – mutat egy hátsó asztal irányába, ahova el is indulunk.

Harry lesegíti a kabátomat, aztán ő is megszabadul a sajátjától, és leülünk a kényelmes, bőrből kialakított ülőkére. Liam velünk szemben foglal helyet, és int egyet a pult irányába, ahonnan jöttünk. Egy kedves lány áll meg mellettünk, aztán már az italrendelésünket adjuk le, aztán Liam mondja neki, hogy milyen süteményeket, ételkülönlegességeket szolgáljon fel, és hozzon ki.

- Van valami elképzelésetek? – kérdezi a kávéját kevergetve.

- Finom legyen. Valami kókuszos különlegességetek is van? – pillant rám Harry kaján vigyorral az arcán.

- De, már mondtam is a lányoknak, hogy süssenek le frissen – feleli Liam.

Kikerülnek elénk az italok. A fiúk kávét és vizet isznak, én pedig narancslevet kortyolgatok.

A még langyos reggelik is kikerülnek elénk, aztán Harryvel mindegyiket megfelezve kóstoljuk meg azokat. Mindegyik nagyon ízletes, különleges, és szinte a rabja leszek egy különleges csodának, amelyben csokoládé, kókusz és egy kis citromos krém is található benne. Harry egy picit tör csak belőle, de én az egészet befalom mohón.

- Látom meglett az egyik, amelyet viszünk magunkkal – vigyorog rám, én pedig lenyelem az utolsó falatot is.

Közelebb hajol, arcon csókol míg én csak kissé megszeppenve kortyolok bele a narancslevembe. 

csoport: Alexa S. blogs

8.rész*Párizs

Mostanában egyre többet vagyok a pékségben. Bár megvallom, nem igazán legjobb a munkatársaimmal a viszonyom, de még is inkább ott töltöm az időm, mintsem a morgó Andrewval otthon.

A zuhanyzást követően a szobámba vonultam, ahol egy farmerbe és egy lenge pólóba bújtam. Hajamat átfésültem, majd mamuszomat felvettem, és úgy igyekeztem le a földszintre, ahonnan vidám hangok szűrődtek fel.

Ahogyan egyre közelebb érek, felismerem, hogy ki is érkezett hozzánk, amelyen egyúttal meg is lepődöm. Belépve a helyiségbe Harry nevetése engem is mosolygásra késztet, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, mit is keres ő nálunk, a megterített vacsoraasztalunknál ülve.

- Szia – áll fel, és csókot nyom az arcomra.

- Mit keresel itt? – kérdezem, amikor elenged.

- Egy megbeszélnivalónk van, és szeretném, ha a szüleid is jelen lennének, így felkerestem édesanyádat. És most itt vagyok – magyarázza.

- Üljetek le – mondja Elisabeth.

Azonnal elfoglaljuk a helyünket, és Andrew is megjelenik, akinek semmilyen lelkesedés nem látszik az arcán. Szerencsére az asztal túloldalán foglal helyet, a legmesszebb tőlem.

- Szedjél Harry, tudod, hogy szívesen látunk – szorítja meg kicsit a vállát Liz.

Mindenki merít magának a még gőzölgő ételből, salátából és minden finomságból, amely az asztalra került Elisabeth által. Lassan kezdjük elfogyasztani az ételeket, de én inkább gyorsan falom be a többiekkel ellentétben, annak a reményében, hogy mielőbb megtudjam minek is érkezett Harry hozzánk.

- Végre megosztod velünk, amiért jöttél? – morogja barátságtalanul Andrew.

Harry bólint, megtörli a szalvétával a száját, és pár korty vizet is megiszik.

- A pékségben szeretnék új dolgokat bevezetni. Francia péksüteményeket, különlegességeket, amiket nem lehet kapni a környéken – kezd bele. – Már volt szerencsém kóstolni pár ízletes péksüteményt, de most Franciaországba, Párizsba kell utaznom emiatt.

- És ez miért is tartozik ránk? – Andrew felé egy mérges pillantást küldök, de nem érdekli. Miért is érdekelné?

- Azért, mert Sel az üzlet másik vezetője, és szeretném, ha velem tartana. Szükségem van a véleményére, és a remek ízlésére.

- Szó sem lehet róla! – kiált fel.

- Ezt nem te döntöd el – meredek rá, aztán vissza Harryre.

- Az apád vagyok, van némi beleszólásom – kontráz rá, de már nem is figyelek arra, amit mond.

- Andrew, kérlek – figyelmezteti Elisabeth. – Mennyi időről lenne szó?

- Egy hét – adja meg a választ Harry.

- Nem látod, hogy csak a lányunkat akarja? – áll fel Drew, és szinte a tekintetével gyilkol.

- Elég legyen ebből – sóhajtok fel. – Nagykorú vagyok, tehát én magam is eldönthetem. Van fizetésem, úgyhogy erről sem kell beszélnünk. Kérlek, beszéljük meg odafenn. – könyörgően nézek Harryre, hogy egyezzen bele.

Bólint. A szüleimnek nevezett személyekre pillantok, majd elnézést kérve hátat is fordítok nekik, és a lépcső felé igyekszem, Harryvel a nyomomban. Hallom, ahogyan Andrew számon kéri Lizt, hogy ő minden is pártolja a dolgot, ám a választ már nem hallom, ugyanis belépek a szobába, Harry pedig mögöttünk behúzza az ajtómat.

Felsóhajtva, megkönnyebbülten ülök le az ágyamra, Harry pedig mellém. Bátran nyúl az egyik kezem után, fogja meg, és a kézfejemen lassan kis köröket kezd rajzolgatni, így cirógatva a bőrömet.

- Nyugodj meg – suttogja, én pedig a szemeibe pillantok.

- Inkább mondd el, hogy miért én, és mi ez a hirtelen döntés? És Rosie? Vele mi lesz? Nem hagyhatod magára a kislányodat egy hétig!

- Nyugodj meg, kérlek – mosolyog rám kedvesen. – A nagyszülei fognak rá vigyázni. Ami pedig a többit illeti, tényleg érdekel a véleményed. Amiket te is szoktál enni, azok fogynak a legjobban, így szeretném frissíteni a kínálatot, hogy nagyobb legyen a választék, színesebb.

- Remek ötlet, csak annyira abszurd. Párizsba utazni ilyen miatt?

- Van kinn egy ismerősöm, akinek hasonló kávézói vannak a városban. Vele fogok találkozni, és ő fog segíteni. De szeretném, ha velem tartanál.

- Nem is tudom…

- Kérlek, nekem sokat jelentene. Unalmas lenne az út egyedül – kacsint rám. – Természetesen mindent a cég áll, azaz én – nevet fel.

- Nem, azt nem engedem, Harry. Nem a szomszéd városról van szó, hanem Párizsról!

- Erről nem nyitunk vitát, Sel.

- A felét?

- Selena!

- Oké, rendben – adom be a derekam. – Mikor indulunk? – vigyorgom rá.

*

Izgatottan nézem át újra a bőröndömet, hogy mindent elpakoltam-e, ami kelhet a héten. Fogalmam sincs, hogy hányszor olvasom át a listát, és pillantok a bőrönd mélyére, de a sokadik alkalommal végül megunva lecsapom a tetejét, és lezárom.

Feltápászkodom a föld kemény felületéről, a köntösömtől megszabadulok és öltözködni kezdek. Laza farmert, és egy bővebb inget veszek fel egy tornacipővel. A sminkem már kész, amely most is minimális, a hajam pedig enyhén hullámos. Felveszem a kabátomat, a táskámat, és végül a bőröndömet is felállítom.

Az ajtó felől kopogás zavar meg. Kikiabálok, hogy szabad, mire Harry toppan be, széles mosollyal, és szexi stílussal. Úr isten Sel, fejezd be…

- Szia – üdvözöl egy puszival. – Gondoltam elkelhet a segítség a bőröndöddel.

- Hát igen, ez egy jó gondolat volt – nevetek, ám már el is veszi a táskámat. – Mehetünk?

- Igen.

Elindulunk lefelé. Már senki nincs itthon, és ennek örülök. Semmi hangulatom még egy veszekedéshez vagy bármiféle nézeteltéréshez. Jó lesz kissé távol lenni a háztól, a munkától, a nem szívesen látott személyekről.

Harry a saját csomagja mellé helyezi az enyémét, majd kitárja a taxi ajtaját, és már indulunk is a reptérre. Izgatott vagyok, ha akarnám, sem tudnám tagadni. Harry magához von, én pedig rámosolygom.

- Várod már?

- Nagyon – sóhajtok fel. – Voltál már Párizsba?

- Nem, még soha nem hagytam el az országot – pillant rám.

- Én voltam valaha bárhol is? – kérdezem, reménykedve, hogy tudja a választ a kérdésemre.

- Nem, még te sem voltál sehol, csak az ország határain belül.

- Akkor az első közös utazásunk, ez remek – kuncogok fel kislányosan.

- Igen, az – csókol halántékon, melybe kissé beleremegek.

Arcomat pír önti el, tudom, így próbálom elrejteni előle a látványt, de amikor hangosabban felnevet, azonnal bizonyossá válik, hogy tisztában van a zavarommal.

- Beszélsz franciául?

- Igen, az alapok mennek – motyogja. – De az angolt is megértik tökéletesen, ne aggódj.

- Már is megnyugodtam.

Egyáltalán nem hamar, de végül mindenen túl vagyunk, és a repülőn ülünk. Éppen a felszállás előtti pillanatok vannak, amikor a légi utaskísérők bemutatják a biztonsági előírásokat, ha baleset következik be, akkor mi is a teendő. Nagyot nyelek, a tenyerem kissé izzad, és csak kifelé pillantok a kifutópálya betonját figyelem, ahogyan lassan gurulunk.

- Hé, minden oké? – fogja meg a kezemet Harry, és minimálisan meg is szorítja.

- Kicsit félek – vallom be rápillantva.

- Igen, ennyit én is megállapítottam. Minden rendben lesz, hidd el.

- Igyekszem, de ahogyan arról beszélnek, hogy mi is a teendő, amikor bekövetkezik valami katasztrófa, nem éppen nyugtatja meg az embert.

- Ígérem neked, hogy minden rendben lesz, Sel – húz magához.

- Cseszhetem, ha lezuhanunk.

- Na, finoman a szavakkal – vigyorog. – Próbálj aludni, bár rövid az út, de addig sem aggódsz.

Felsóhajtok, és lehunyom a szemeimet. Orromba kúszik az illata, és próbálok csak arra, illetve az ölelésére koncentrálni. Felkaromat simogatja, halkan dúdol, és a másik kezével megfogja a kezemet.

- Sel, megérkeztünk – suttogja a fülemben kellemesen mély hangján. – Ébresztő.

Lustán pislogom, és kiegyenesedem.

- Remélem, hogy jól aludtál – mozgatja meg a vállát, és kissé felszisszen.

- Ne haragudj, miért nem szóltál?

- Édesen aludtál – mosolyog rám. – Menjünk, gyere.

Feláll, megfogom a táskámat, és elindulunk lefelé a gépről.

*

Párizs csodálatos. Ámulva lépek ki a hatalmas teraszunkra, és tekintek le az alattunk elterülő városra. Harry is a nyomomba lép, és mellém szegődve ő is körbenéz.

- Köszönöm, hogy eljöhettem veled – sóhajtok fel. – Kár lett volna nemet mondanom erre.

- Elhiheted, hogy akkor elhalasztottam volna, és addig győzködtelek volna, amíg igent nem mondasz.

- Sohasem adod fel?

- Mondjuk, hogy mindig elérem, amit akarok.

- Észrevettem.

A tekintetünk találkozik, és mind a ketten elmosolyodunk.

- Mikor találkozunk az ismerősöddel?

- Holnap tizenegy órakor – feleli. – Most szedjük össze magunkat, és vacsorázzunk.

- Farkaséhes vagyok – nyögök fel.

- Rendben – nevet. – Tiéd először a fürdő.

A bőröndömhöz sietek, és a neszesszeremet magamhoz veszem és besietek a fürdőszobába. Gyors zuhanyt veszek, amely tényleg nagyon gyorsra sikerül. Egy kevés sminket viszek fel újra az arcomra, a hajamat pedig kivasalom, mivel a hullámok már majdnem teljesen kiegyenesedtek. Leakasztom agy egyik fürdőköpenyt, amely a hotelé, és abba megyek vissza a hálóba. Harry tekintete azonnal meg is akad rajtam.

- Szabad a fürdő, mehetsz – halkan motyogom.

- Oké.

A táskájához lép, és pakolászni kezd. Megvárom, amíg eltűnik a fürdő ajtaja mögött, és a víz hangja is megcsapja a fülem, csak azután kezdek el öltözni. Egy egyszerű, csinos fekete, enyhén csipkés ruhára esik a választásom. Magas sarút párosítok mellé, amely hasonlóan sötét színű, mint a ruhám és a táskám.

Izgalmam még mindig él bennem, annak ellenére is, hogy biztosan leértünk a földre. Most egy vacsorára készülők Harryvel, kettesben. Illetve egy egész hetet töltünk el együtt. Őrület.

- Hu, nagyon csinos vagy – megfordulok.

Egy bokszeralsóban áll előttem. Mellkasa még kissé nedves, csillog. Önkéntelenül és végignézek testén, amelyet sok helyen tetoválás díszit.

- Hahó, Sel.

Az arcára vezetem a tekintetem.

- Sajnálom… Köszönöm – motyogom.

- Remélem nem zavar, vagy ha igen, akkor máskor benn öltözöm fel.

- Nem, minden rendben – nyelvem kissé megbotlik, de hamar korrigálom magam.

Bólint, aztán a táskájához lép, melyből kivesz egy inget, az ágyon hagyott fekete nadrágját felveszi, a csizmájával együtt, s késznek is nyilvánítja magát.

Az étteremben halk francia zene szól, amely kellően hangoz ahhoz, hogy az ember egy jót beszélgessen a partnerével. Egy pincér kísér bennünket a kétszemélyes asztalhoz, ahol helyet is foglalunk. Étlapot tesz elénk, ám Harry közben rendel is. Bár fogalmam sincs, hogy mit, mert franciául beszél. Teljesen letaglóz, ahogyan a szavakat formálja, amilyen könnyedséggel kommunikál, még ha egyetlen szavát sem értem. Egésznap tudnék itt ülni, és hallgatni őt.

- Újra elvesztettelek – vigyorog rám.

- Ne haragudj – pillantok le az étlapra.

Minden franciául van. Felsóhajtok. Egy mukkot nem értek a leírtakból, így tetszés szerint választok, és rábökök, hogy ezt kérem.

- Biztos vagy benne?

- Persze – erősítem meg.

Harry leadja a rendelésünket, a pincér pedig távozik. Koccintunk a már kihozott italokkal, amely fehérbor. Nagyon ízletes, és kellemes az illata is, pedig egyáltalán nem vagyok a borok szakértője. Legalább az új életemben biztosan nem.

- Milyen terveid vannak az üzlettel? – érdeklődöm.

- Nem szeretnék ma este erről beszélni – kedvesen közli.

- Oh, oké.. Akkor mit tervezel a hétre. Mert, ha holnap találkozunk a barátoddal, akkor valószínűleg más terveid is vannak.

- Hát konkrét nincs. Arra gondoltam, hogyha már ideutazunk, akkor megnézhetnénk a várost. Egyikünk sem volt még itt, remek alkalom.

- Igazad van – értek egyet. – Alig várom, hogy mindent láthassak.

- Mire vagy kíváncsi?

- Hú, mindenre? – nevetek fel. – Nem tudok tényleg kiemelni egyetlen egy dolgot sem. Amennyire van lehetőségünk, azt használjuk ki.

- Én benne vagyok.

A pincér újra megjelenik, immáron az ételeinkkel. Leteszi előbb elém a tányért, én pedig elszörnyedve figyelem azt.

- Harry – szólítom meg, amikor a pincér magára hagy bennünket.

- Tessék? – pillant rám.

- Mik ezek?

Felnevet, én pedig kérdő tekintetemmel illetem.

- Amit rendeltél, Sel.

Visszapillantok a tányéromra, amelyen mini polipok és egyéb tengergyümölcsei vannak a tészta között.

- Azt hiszem, elment az étvágyam – fintorodom el.

- Rendeljek neked valami mást? – még mindig nevet a helyzetemen.

- Megvagyok.

Felsóhajt, és mellém húzza a székét, majd a saját tányérját, amelyen gusztusos pizza szeletek vannak.

- Ebből jut neked is – csókolja meg a halántékomat. – Egyél.

Hálásan pillantok rá, majd egy szeletet elemelek, és beleharapok a finom, extrasajtos ételbe.

csoport: Alexa S.