2016. június 7., kedd

Epilógus

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érzem, hogy a levegő nem jut el a testemben, hogy a fulladás másodpercek alatt áll be, de aztán emlékeztetem magam, hogy több ok miatt sem zuhanhatok meg. Rohanni kezdek, mögöttem az ajtó hangosan csapódik be, minden szem rám szegeződik, de nem érdekelnek az emberek. Senki sem érdekel. A nevemet hallom meg valahonnan a távolból, de az elmém ködös, a lélegzetvételem szapora. A tenyerem izzad, amelyben a slusszkulcsokat szorongatom, ám határozott vagyok.
- Sel!
Egy hang, melyre nem vagyok kíváncsi, egy hang, melynek a tulajdonosának magyarázkodása hidegen hagy, egy hang, aki összetörte a szívemet.
Az eső szakad, a vihar tombol, ahogyan a szívemben is. A szél erőteljesen fúj, s rajtam a ruha pillanatok alatt ázik át, ahogyan a tűsarkú cipőm sem éppen a fagyos esőnek kedvez. Kiráz a hideg, de csak töretlenül megyek előre, míg be nem mászok az autó elülső ülésére.
- Mi történt?
Megrázom a fejemet, a visszapillantóban egy alvó angyalt látok meg, mely mosolygásra késztet, de végül csak indítok. Egyáltalán nem nőies mozdulatokkal törlöm le a makacs könnyeimet, ahogyan kihajtok a parkolóból. A szívem majdnem kiugrik a helyéről, míg mellőlem csak a kérdések hallatszódnak. Mi is történt?
- Beszélj hozzám, kérlek! Olyan boldogan mentél be.
- Boldog voltam, az életem boldog volt, de most teljesen összezuhantam, és nem vagyok önmagam. Megölte azt a bizalmat, amely eddig rendíthetetlen volt – zokogok fel.
- Kérlek, mondj valamit, mert semmit sem értek.
- Megcsal Judyval – nyögök fel fájdalmasan, és egy lámpán áthajtok. Felelőtlen vagyok, tudom, de minél messzebb akarok kerülni az enyelgő pártól.
- Mi van? - szinte fájdalmasan felkiált.
- Jól hallottad, Gemma, a testvérednek Rosieval mi már mit sem jelentünk.
- Lassíts, kérlek, állj félre, és mondj el mindent. Én vezetek – próbál rávenni.
- Érted? Én ostoba oda akartam menni, és elmondani, hogy hamarosan egy újabb kicsi apróság boldogít majd bennünket a mindennapok folyamán, erre az irodában találom őket! Annyira elcseszett ez az egész.
- Rendben, de kérlek, Sel, állj meg, és én vezetek.
Bólintok, s elkezdek lassítani az őrült időjárásban. Megtörlöm az arcomat, és rápillantok a lányomra, aki még mindig valami csodás álomvilágban jár. Visszavezetem a tekintetemet az útra, és akkor látom, ahogyan egy jármű nagy sebességgel száguld felénk. Teljesen fékezek, és reménykedek abban, hogy mielőbb a saját sávjába tér vissza, ám a remény elveszik, a szó a torkomon akad, míg Gemma felkiált mellőlem, és a sötétség mindent maga alá temet.

A testem rázkódik, a nevem sokszor hagyja el a férfi száját, míg az ujjai szinte a csontomig hatolófájdalommal ragadják meg a felkarjaimat. A levegőt kapkodom, és a látásom homályos, s érzem, ahogyan a könnyek végigszáguldanak az arcomon.
- Édesem, ébredj – egy hang, amely megragad és a valóságba vonzza az összetört szívemet, s a zavart gondolataimat.
Nagyokat pislogok fel Harryre, aki az éjjeli lámpa fényében térít magamhoz a rémálomból. Aggódó tekintettel néz rám, míg én zihálok, a mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed, míg a hajam a nedves bőrömhöz tapad. Az emlékek megtalálnak, elárasztanak, és minden békét feldúlnak bennem.
- Jól vagy?
A karjaiba menekülök, a hangomat nem találom, s másra sem vágyom, mint, hogy megnyugtasson, és azt mondja, ebből semmi sem igaz. Nem lehet igaz!
- Kérlek, mondd, hogy nem igaz.. - nyöszörgöm, és a könnyeim nem akarnak elapadni. Makacsul szántják végig az arcomat folyamatosan, s Harry mellkasán érnek célba.
- Micsoda?
Nyugtatóan simogatja a hátamat, de a nyugalom még sem talál rám. Felnézek a szemeibe, melyekben értetlenség jele látszik, amely érhető, hiszen semmi konkrétat nem mondtam neki. A szavak nehezen csúsznak ki a számon, ám p az egyetlen, akitől őszinte választ kaphatok.
- Ugyan azt álmodtam, amit mindig... - kezdek bele, de a hangom olyan erőtlen, hogy csupán remélni tudom, Harry minden szavamat meghallja. - Csak most … - nagyot nyelek. - Láttam, hogy ki is ül mellettem Harry.
Ahogyan ez a mondat elhagyja a számat, már is megbánom. Harry minden izma megfeszül, a tekintete pedig könnyekkel telik meg.
- Miért nem mondtad el? - zokogok fel. - Miattam meghalt a testvéred!
- Ne mondj ilyet! - rázza a fejét Harry, és megfogja két kezével az arcomat. - Ne a te hibád, hanem azé a részeg férfié!
- Hallgatnom kellett volna rá, és átadnom Gemnek a kormányt – emelem meg kissé a hangomat.
- Hé, nyugi, édesem – húz magához. - Rosie felébred, és szerintem nem szeretnéd, hogy zaklatott legyen. Vegyél egy mély levegőt. Figyelj, baleset történt, ami nem a te hibád volt. Valóban fel voltál dúlva, hiszen... hiszen láttál valamit, ami egy teljes ostoba félreértés volt. De akkor sem a te hibád, kérlek, hidd el nekem, bébi.
- Ott volt a lányunk is!
- Rosiet a baleset után kivizsgálták, de semmi baja nem volt. Az ülésben biztonságban volt, Gemma pedig... - nyel egy nagyot, mielőtt folytatná. - Nem volt becsatolva az öve, és ezért nem te vagy a felelős. Erős ütés érte a fejét, és a műtőben sajnos elvesztették.
- Ez szörnyű – zokogok fel.
- Tudom – ajkait a homlokomra nyomja. - Sajnos történnek az életben szörnyű tragédiák, és ez is az a számomra.
- Harry .. - suttogom a nevét, és felpillantok ismételten rá, míg ő kérdően vár. - Állapotos voltam.
- Igen, az orvosok elmondták, amikor bementem a kórházba – hunja le a szemeit. - Ezt szeretted volna elmondani, igaz?
- Igen, aznap reggel tudtam meg, és nem bírtam megvárni a délutánt, amíg találkozunk. Úgy éreztem, hogy azonnal el kell mondanom neked. Hogy lehet, hogy még mellettem vagy?
- Tessék? - szinte már felkiált a szavaim hallatán.
- Elvettem tőled a nővéredet, és a gyermekedet is, Harry! Te pedig még mindig kitartasz mellettem..
- Szeretlek Sel – suttogja. - Rosie és te vagy, akik a lelket tarják bennem, és igenis okot adnak arra, hogy minden reggel egy mosollyal az arcomon ébredjek. Imádtam, sőt a mai napig nagyon szeretem Gemmát, és hiányzik borzasztóan. Minden héten kimegyek a temetőbe, és hiszek abban, hogy amiket mondok neki, hallja. De még mindig úgy tartom, hogy nem a te hibád volt. Nem te tehetsz arról, hogy nem csatolta be az övét, ahogyan arról sem, hogy annak a részeg idióta volán mögé ült. A kicsiről pedig fogalmam sem volt, amíg a kórházban az orvos nem közölte, hogy elvetéltél. Lehet, hogy borzasztóan hangzik, amit mondani fogok, de mivel nem tudtam róla, nem volt olyan kötődésem felé. Amikor megtudtam, fájt és értetlenül álltam a dolog előtt, de lassan össze állt a kirakós. Otthon megtaláltam a fürdőben a három tesztet, és tudtam, hogy azt szeretted volna elmondani nekem.
- Sohasem bocsájtom meg ezt magamnak.
Erre már semmit sem felel, mindössze leoltja a lámpát, és szorosan a karjai közé von. Arcomat a mellkasába temetem, és mélyen magamba szívom az illatát, míg ő a hátamat kezdi el simogatni lassan.
- Remélem tudod, hogy még mindig nagyon szeretlek, és egy újabb pici is még bárikor szóba jöhet.
- Szeretnéd? - nézek fel rá a már sötét szobában.
- Boldoggá tennél - mellkasára von, s szorosan ölelve tart magához, míg a könnyeim továbbra is folynak, s a gondolataim száguldanak.


Sziasztok! Igen, ez az utolsó fejezete a blognak. Bevallom, 50 fejezetesre szerettem volna, de nem láttam értelmét már húzni a dolgoknak. Lehetséges, hogy rövid lett, de valahogyan már szinte úgy erőszakoltam ki magamból egy-egy újabb részt. Imádom a kis családot, csupán, akik régóta követnek, azok tudják, én inkább a drámai, tragikus történetek rajongója vagyok, szélsőséges érzelmekkel. Remélem, hogy nem csaptam össze, és minden szálat egyértelműen elvarrtam a történetben. Ahogyan eddig, most sem fogok írói köszönetfélét írni ezen kívül, mert azt mahd terjedelmesebben szeretném, amikor teljesen hátra hagyom a blogger világot.. és lássuk be, ez még nem most lesz. Aki esetleg nem tudná, egy újabb blogot fogok nyitni, ami már kész van, és csak a bejegyzések felkerülése van vissza. Volt egy Part of me nevezetű írásom, amit nagyon összecsaptam, és nem vagyok megelégedve vele, így Harry újra általam egy katonai karaktert fog megformázni. (Ez nem a film miatt jött, a PoM már akkor befejeződött, amikor fel sem reppent a hír Harryről a film kapcsán, szóval ilyen megjegyzésekkel kérlek, ne találjatok be :D )  http://jetblackhearths.blogspot.co.uk/
Szóval, köszönöm, hogy olvastátok a kis családias, olykor nyálas történetet, és remélem, hogy a továbbiakban is velem fogtok tartani, illetve örülnék, ha összeségében egy összefoglaló megjegyzést is írnátok. :))
Ölel: Alexa S. Xx

2016. május 30., hétfő

31.rész*Makacs, de boldog

- Biztos, hogy jó ez a kiruccanás?
- Szeretnék csak veletek lenni pár napot. Ez annyira nagy baj lenne? – mosolyog rám, ahogyan a csomagtartóba helyezi a táskát. – Csak annyi a vágyam, hogy pár napig felejtsük el, mi is történt, és tudom, hogy még haragszol rám, és fel vagy dúlva, de tényleg, csak veletek akarom tölteni ezt a következő pár napot.
- Nem, nem baj – csatolom be Rosiet, aki még laposakat pislog a reggeli órákban. – Csak gondoltam, hogy mielőbb rendbe teszünk itthon mindent..
- Sel, én csak felvetettem ezt pár nappal ezelőtt, de azt mondtad, hogy rendben. Történt valami? – fogja meg a kezemet, amint a kislányunk melletti ajtót becsukom.
- Nem, valójában semmi.
- Maradjunk akkor, tényleg nem szeretném, hogy rosszul érezd magad.
- Rendben lesz minden, csak induljunk – suttogom, egy kis mosolyra húzom a számat és beülök mellé előre.
Harry lecsapja a csomagtartót, aztán beszáll. Hátra pillant még Rosire, aki a maciját ölelve már vissza is merült az álmaiban. Még nincs annyira korán, de tegnap éjjel a viharnak köszönhetően nem sokat aludt. Harry erre tekintettel a rádiót sem kapcsolja be, aminek nagyon örülök.
- Tegnap keresett édesanyád a pékségben – töri meg a csendet Harry.
- Mit akart? – fordulok felé kíváncsian. – Megmondtam neki, hogy nem igazán vagyok rájuk kíváncsi.
- Édesem, megértelek, de ők a szüleid. Belegondoltál abba, hogy esetleg lehetnénk mi ők, és a te helyedben Rosie lenne? Hogy viselnéd, ha a lányunk nem akarna látni?
- Erre egyszerű a válasz. Soha nem hazudnék neki!
- Igen, tudom, hogy te ezt soha nem tennéd – sóhajt fel.
- Mit mondtál neki?
- Hogy beszélek veled, és ne jöjjön a házunkhoz, mert nem szeretném, ha megint összetörne. Elmondtam, hogy elutazunk a hétvégére, és, hogy majd megmondom neked, hogy keresett.
- Oké, akkor teljesítetted az ígéretedet, elmondtad.
- Kicsim – csúsztatja a kezét a combomra. – Nem akarom, hogy feszült legyél, és, hogy bárkire is haragudj. Olyan jól kijössz a szüleimmel, a sajátjaidat pedig amennyire tudod, kerülöd. Ez így nem helyes.
- Nem érdekel – rázom makacs módon a fejemet. – Mindig is ellenezték, hogy veled legyek, bár most már sejtem, hogy Andrew miért is utál téged ennyire. Tudnak a félrelépésedről?
- Nem léptem félre – kapja rám a tekintetét, majd vissza is néz az útra.
- Mellékes, mert a baleset azaz eset miatt történt.
- Igen, erről tudnak. A kórházban, amíg te altatás alatt voltál, apád nekem is esett. Elmondta, hogy ennyire egy szar ember vagyok, és se téged, se pedig Rosiet nem érdemlem meg. Igaza van, és ezen igyekszek minden erőmmel javítani. Szeretném, ha a legjobb lennék a számodra, és a kislányunk számára is.
- Drew nem is találkozott Rosivel – szalad ráncba a homlokom.
- Valóban messze áll a tökéletes nagypapa szereptől, de látta a baleset előtt. Azután, amikor veled elmentem valamerre, édesanyád vigyázott rá. Mióta eljöttél tőlük, igaz, hogy még ő sem látta, bár tegnap ezt is a szememre vetette, hogy elszakítottalak benneteket tőlük. Én ezt nem akarom, Sel – szorítja meg kissé a kezemet és lefékez a lámpánál. – Szeretném, ha adnál nekik egy esélyt, vagy legalább Rosiet átvihetném hozzájuk néha, hogy ők is a kislányunk részesei legyenek.
- Undorítónak tartod a viselkedésemet?
- Egy szóval se mondtam ilyet – indul tovább. – A te lányod is, a te életed, a te döntéseid, én csak próbálok valami kompromisszumot keresni a dologban.
- Átgondolom, rendben?
- Rendben – mosolyog rám biztatóan.
- Most elmondod, hogy hova is megyünk?
- Londonban töltjük a hétvégét. Rosieval még nem voltunk ott, és amikor terhes voltál, megígértetted velem, hogy elmegyünk és mindenféle programon részt veszünk. Akváriumba, állatkertbe és hasonló helyekre megyünk.
- Biztosan élvezni fogja – pillantok hátra a halkan szuszogó kislányra.
- Remélem – nevet fel Harry, és az ajkaihoz emeli a tenyeremet és belecsókol.

Pár óra autóút után meg is érkezünk London városába. Az út felénél nagyjából, felébredt Rosie, Harry pedig kihasználva a benzinkút nyújtotta lehetőséget, félrehúzódott és leparkolt. Magamhoz vettem Rosiet, aki a plüsst egy pillanatra sem engedte el. Bementünk az üzlethelyiségbe, ahol pár dolgot levettünk a polcról. Rosie egy epres ízesítésű nyalóka felé nyúlt, mire én megelőztem és levettem. Harrynek is felcsillantak a szemei az édesség láttán, és pár darabot, több ízben magához is vett. Amint visszaértünk a kocsiba, hátra ültem a kislányunk mellé, aki már a epres csodát nyújtotta felém, hogy bontsam ki. Harry is egyet a szájába vett, a többit pedig felém nyújtotta, de én nem éltem a lehetőséggel. Olyan érzés vett az uralma alá, mintha két gyerekem lenne.

Rosie az ablaküvegen pihenő kézzel pislog nagyokat a város forgatagát szemlélve. A nyalókájából még mindig van egy kevés, melyet a másik kezében szorongat.
- Az mi? – pillant rám, míg a kis ujja már teljesen elfehéredik, ahogyan a hűvös üvegnek nyomja.
- Óriáskerék – felelem.
- És arra is fel fogunk ám ülni! – jelenti ki Harry, ahogyan felhajt a hídra, hogy London másik felére érhessünk. – Onnan mindent látni fogunk bébi.
- Mindent? – kérdez vissza Rosie kissé döbbent arccal.
- A várost, igen.
Elhaladunk a hatalmas tér mellett, aztán Harry a Hyde Park felé veszi az irányt. A forgalmas belvároson nehezen jutunk át, de Rosie nem nyűgös, ami nem nehezíti meg még jobban a helyzetet. Mindent megfigyel, és kérdésekkel bombáz bennünket, mi pedig igyekszünk a legjobb választ adni, természetesen a korának köszönhetően.
A hatalmas parkhoz érve már csendesedik a forgalom, és hálát mondok magamban, amiért valóban haladni tudunk. A park egyik bejáratánál, amely egyenesen Diana házához vezet – ezt az információt Harrytől kaptam még korábban, ahogyan azt is, mi már kettesben Rosie érkezése előtt voltunk itt –, van egy hotel, melynek a parkolójába be is áll Harry.
- Megérkeztünk.
Rosie a kezemet fogva sétál mellettünk, ahogyan a szőnyeggel ellepett recepcióhoz érünk. Harry kezd el beszélni a recepciós pult mögött álló hölggyel, aki pár iratot kér tőle. Amint minden megvan, a londiner elveszi a csomagjainkat, majd a lifthez kísér bennünket, és a megfelelő emelet számát meg is nyomja a kis panelon. Rosie felnyújtózkodik az édesapja felé, aki azonnal a karjaiba is zárja a kicsit. A maci még mindig a kezében van, és megmosolyogtat, ahogyan Harryhez bújik, míg meg nem érkezünk a megfelelő emeletre.
- Ez a szobájuk – tárja ki az ajtót a srác, és előre enged minket, majd a csomagjainkat pakolja le a bőröndtartókra. – Ha bármi kérdésük van, az ágy mellett lévő telefonon tudják hívni a recepciót, a konyhát vagy egyéb helyiségeket. Mindent a kis füzetben megtalálnak.
- Köszönjük – nyom egy kis pénzt a srác kezébe Harry, aki megköszöni, és becsukja maga után az ajtót.
- Tetszik, hercegnőm? – guggol le a kislányunk elé, aki bólogat. – Neked is? – néz rám.
- Igen, csodálatos ez a hely.
- Megnézzük a szobádat? - emeli fel Rosiet Harry.
- Igen!
- Rendben – nevetve viszi az egyik ajtó felé, majd fel is tárja. – Ez nem az – lép a másikhoz, és az már a jó ajtó lesz.
Pár ilyen szoba található a hotelben, amiben kisgyermekes családok is kényelmesen elférnek. A mi nagy hálónk, a nappali, és a kisebb gyerekszoba mellett még egy hatalmas fürdő is helyet kapott. Nem kimondottan lány szoba, de gyerekek részére berendezett. Kis színes, műanyag asztal, székekkel. Ceruzák, színezők, mesekönyvek.
- Tetszik, bébi?
- Igen – teszi le a macit az ágyára.
Beljebb lépek, és azt a táskát, amelyben Rosie ruhái, és a játékai vannak, a kisebb kanapé elé helyezem, amely a vele szemben levő televízió felé néz. Harryre pillantok, aki szorosan megöleli a kislányunkat, aztán egy puszit nyom az arcára, és rám vezeti a smaragd szemeit, melyekben a szerelem, boldogság és a kiegyensúlyozottság csillan meg.